VESZPRÉM MEGYEI ÉLETRAJZI LEXIKON

Keresés Betűrendes mutató | Rövidítésjegyzék  

Lexikonok kezdőoldala


MARCZALI Henrik, 1875-ig Morgenstern Henrik
( Marcali, 1856. április 3. - Budapest, 1940. július 23. )

történész, tanár

1893-tól az MTA tagja. A 19. századi magyar történettudomány egyik legnagyobb és meghatározó egyénisége. Győrött a bencéseknél, Pápán a Ref. Kollégiumban járt középiskolába. Egyetemi tanulmányait Budapesten, Berlinben és Párizsban végezte. Nyilvános rendes egyetemi tanár, 1919-ben szabadságolták, 1924-ben pedig végkielégítéssel eltávolították az egyetemről. Számos történettudományi műve jelent meg. Munkássága felölelte a magyar történelemnek szinte minden szakaszát. Egyetemes történeti munkáiban az újkorral foglalkozott. Műveiben a nemzet és az állam, valamint az eszméknek az intézményeken keresztül érvényesülő meghatározó szerepét vallotta.
  M.: A magyar nemzet kútfői az Árpádok korában. Bp., 1880. – Magyarország története II. József korában. 1–3. köt. Bp., 1881. – Mária Terézia 1717–1780. Bp., 1891. – Magyarország története III. Károlytól a bécsi kongresszusig. Bp., 1898. – A magyar történet kútfőinek kézikönyve. Bp., 1902. –Világtörténelem–magyar történelem. Bp., 1982.
  I.: SZEKFÜ Gyula: ~. (Tsz.) Bp., 1943. – RÚL XIV. köt. – ÚMÉL IV. köt. – ÚMIL 2. köt.